Vladár Henrietta
Gyermek jóga oktató
Rólam:
Vladár Henrietta vagyok, óvodapedagógus, gyermekjóga oktató, Vácon óvodapedagógusként dolgozom.
A születésemből adódó korlátozott képességeim még meghatározóbbá tették az életemet testileg, lelkileg egyaránt. Ebből adódóan már ovisként a társaimat mindig „pátyolgattam”, segítettem. Gyermekkoromban megélt tapasztalatok, érzések alapján vezérelve, 2005-ben óvodapedagógusként diplomáztam. A következő idézettel keltem útra:
„ Hivatásod legyen: élni másokért,
S mások boldogságában
Keresni a magadét.”
Johann Heinrich Pestalozzi
2018-ban egy csapatépítés alkalmával ismerkedtem meg Sándor Anikóval, és a deepWork-el, mint mozgásforma. A deepWORK mellett szükségét éreztem annak, hogy egy statikusabb mozgást is kipróbáljak, így jutottam el a jógához. Ezt a két mozgásformát beépítettem a mindennapjaimba.
Pedagógusként azt tapasztalom, hogy a modern világ által hozott, minden irányba kiható fejlődés, a mozgásszegény életmód hiánya, milyen következményeket hagy maga után. Ez az életmód nagymértékben befolyásolja, hogy sok olyan gyermekkel találkozunk, akiknek a magatartásuk, figyelmük, mozgásuk, érzelmi megnyilvánulásuk, önbizalmuk, önértékelésük gyenge. Idegrendszeri éretlenség is gyakran megfigyelhető ezeknek az okoknak a hátterében.
A magamon érezhető testi és lelki jótékony hatását a mozgásnak és a mai modern élet következményeit látva jött az ötlet, hogy a gyermekek esetében is milyen jó lenne alkalmazni a jógát, mint játékos mozgásfejlesztést.
Anikóval való egyik beszélgetésünk során, érdeklődésemre, Csíki Mariannt ajánlotta, mint gyermekjóga oktatót. A képzést sikeresen elvégezve, a Jóga Móka módszert alkalmazva, szeretettel várom mindazon gyermekeket, akik a mozgás útján, mókázni, ügyesedni szeretnének.